Üdvözöllek téged Magyarország első és egyetlen Jung Joon Young oldalán. Az oldal nem túl rég jött létre, így igen kezdetleges még, de igyekszem minden szabad percemben az oldal jobbá tételéért dolgozni. Bár JJY-nek nem túl sok rajongója van itt nálunk, ettől eltekintve már régóta nagyon szerettem volna újra rajongói oldalt szerkeszteni és sok gondolkodás után, rájöttem hogy ha nem róla szerkesztek akkor azt nem fogom így élvezni.
 

 

 
Jung Joon Young 1989. Február 21.én látta meg a napvilágot. Az édesapja munkája miatt magányos gyermekkora volt, bár koreai származású mégis az Indonéziai Jakartán született. A család költözködése itt nem állt meg, Jakarta után még több mint 10 helyen élt, köztük Kínában, Japánban, Európában (Franciaország és Anglia), és a Fülöp-szigeteken is míg 18 évesen a szülei tudta nélkül haza szökött Koreába majd később jelentkezett a koreai tehetségkutató műsorba a Super Star K4-be ahol a harmadik helyezést érte el.
Tovább olvasom...
 

 

 
A JJY's Band debütáló albuma az "Escape To Hangover", idén május 27.-én jelent meg. Az albumon összesen 8 vadonatúj dalt tartalmazott, köztük az OMG-t amivel promozták az albumot, illetve amelyikhezMV is készült. Később az albumon lévő "Sunset" akusztikus verziójához is készült MV.
A JJY Band összes 4 tagból áll: az énekes és a névadó, Jung Joon Young, a dobos,Lee Hyun Kyu, a gitáros Cho Dae Min és a basszus gitáros Jung Suk Won.
 

 

 

766457_1439391687_09825.png (75×80) 766457_1439567720_02239.png (50×53) 766457_1439637154_08929.png (50×53) 766457_1439567720_08263.png (50×53)
 766457_1439637155_05127.png (50×53) 766457_1439637155_09266.png (50×53) 766457_1439648795_00543.png (50×53) 766457_1439648415_09222.png (50×53)
766457_1439802331_05612.png (50×53) 766457_1440088148_02853.png (50×53) 766457_1440404091_08292.png (50×53) 766457_1441469930_03493.png (50×53)

BETELT! - Egyenlőre ne jelentkezzen senki!
Vár: -- || Feltételek

 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
• SHIMSHIMTAPA
Rádió műsor || DJ
24:00 - 02:00 || MBC FM
online ||

Jung Joon Young 2013 óta DJ-skedik különböző rádiókban. Legelső rádiója a Hope Song at Noon volt amelynél majdnem 3 hónaig volt DJ. Ezek után Roy Kimmel a Close Friends rádiónál volt DJ. Ott május 6.-ától egészen szeptemberig elsejéig volt. 2014. Július 7.-étől pedig saját rádió műsora lett Jung Joon Young Shimshimtapa néven. 
• 2 Days 1 Night
TV műsor || állandó tag
Minden vasárnap a KBS csatornán
online || letöltés

A 2 Days 1 Night a KBS csatorna legkedveltebb műsora. 2013 decemberében kezdődött el a harmadik évad, ahol két veterán tag mellé 4 újonc érkezett. Kim Jongmin mind a három évad állandó tagja, Cha Taehyun pedig a második évadban csatlakozott a fiúkhoz. A 4 újonc pedig: Defconn, Kim Junho, Kim Joohyuk és Jung Joon Young.

• The Lover
Dorama || Jung Young Joon
csütörtökönként 23:00 ótáról || befejeződött
online || magyar felirat

A dorama középpontjában 4 pár áll, akik mindnyájan ugyanabban az apartmannban élnek. A 609-es szobában él Oh Do Si és Ryu Doo Ri akik ahelyett hogy összeházasodnának inkább csak egyszerűen együtt élnek már két éve. A 610-es szobába Jung Young Joon és Choi Jin Nyeo él akik között 25 év korkülönbség van. Az 510-es szobába Park Hwan Jong és HA Seol Eun él akik még csak nem rég költöztek össze. Végül az utolsó szobába Takuya és Lee Joon Jae él akik bár mindketten fiúk, elkezdenek egymás iránt különöleges érzelmeket felfedezni.
 
• Love Forecast
Film || Andrew
24:00 - 02:00 || MBC FM
online || magyar felirat

Hyun Woo egy híres időjárás jelentő akiért minden férfi odavan. Joon Soo általános iskolás tanár akivel a barátnői egy idő után csak úgy szakítanak. Ők ketten már 18 éve barátok és az egyetlen közös bennük, sose jó személybe szeretnek bele... 
• Escape to Hangover
Album
2015. Május 27.
OMG MV || Sunset MV || teljes album online || letöltés

A JJY's Band debütáló albuma, amely 8 dalt tartlamazz, köztük két dalt az OMG-t és a Sunset-et amelyekhez külön MV is készült.
 

 

 
Oldal szerkesztője: Dzsé.
Téma: Jung Joon Young
Nyitás: 2015. 08. 09.
Zárás: --
Design: ver 01. - OMG

Az oldalon található információk mind az oldal tulajdonában állnak, így kérlek ne vigyétek el őket! Az oldal sajnos nem áll kapcsolatban Jung Joon Younggal vagy a bandájával. Ez pusztán egy rajongói oldal!
 

 

Családja

Joon Young családjáról gyakran szó esik, hisz elég drámai hatása van a családjának a karrierére. Mint már többször is írtam, Joon Young 19 évesen vissza szökött Koreába a családja tudta nélkül. Természetesen ez kiderült, és édesapja, Jung Hak Cheon megmondta neki hogy vagy hazatér vagy nem támogatja őt a karrierében és él amiből akar. Mint ismerjük a történetett Joon Young a zenét választotta és elkezdett inkább részmunkaidős állásokban dolgozni. Azonban amikor Joon Young a SuperStar K4-ben is fellépet a szülei meglátogatták őt és elmondták hogy attól eltekintve ami történt ők nagyon büszkék a fiúkra és ismét elkezdték őt támogatni. 
Édesanyja, Choi Jong Suk elmondta hogy számára nagyon nehéz időszak volt amikor Joon Young egyedül Koreába volt hisz nem volt ott neki senkije, és a szíve majd meg szakadt minden alkalommal amikor fiára gondolt. De megnyugodott amikor megtudta hogy Joon Young könnyedén beilleszkedett az új országba
A szülei jelenleg a Jeju szigeten élnek egy kis eco faluban, a lakás pedig tele van Joon Young képeivel.
A bátyja, Jung Joon Ha Koreában él jelenleg és már van egy felesége és egy tündéri kislánya. Joon Youngnak és Joon Hának egyébként nagyon jó kapcsolata van, a két fiú le se tagadhatná egymást annyira hasonlítanak egymásra, mint megjelenésre, mint viselkedésre de még a hanguk is.

766457_1440263407_09578.png (150×110) 766457_1440263405_02910.png (150×110) 766457_1440263406_03893.png (150×110)

előző bejegyzés       jung-joon-young.gportal.hu következő bejegyzés

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre