Üdvözöllek téged Magyarország első és egyetlen Jung Joon Young oldalán. Az oldal nem túl rég jött létre, így igen kezdetleges még, de igyekszem minden szabad percemben az oldal jobbá tételéért dolgozni. Bár JJY-nek nem túl sok rajongója van itt nálunk, ettől eltekintve már régóta nagyon szerettem volna újra rajongói oldalt szerkeszteni és sok gondolkodás után, rájöttem hogy ha nem róla szerkesztek akkor azt nem fogom így élvezni.
 

 

 
Jung Joon Young 1989. Február 21.én látta meg a napvilágot. Az édesapja munkája miatt magányos gyermekkora volt, bár koreai származású mégis az Indonéziai Jakartán született. A család költözködése itt nem állt meg, Jakarta után még több mint 10 helyen élt, köztük Kínában, Japánban, Európában (Franciaország és Anglia), és a Fülöp-szigeteken is míg 18 évesen a szülei tudta nélkül haza szökött Koreába majd később jelentkezett a koreai tehetségkutató műsorba a Super Star K4-be ahol a harmadik helyezést érte el.
Tovább olvasom...
 

 

 
A JJY's Band debütáló albuma az "Escape To Hangover", idén május 27.-én jelent meg. Az albumon összesen 8 vadonatúj dalt tartalmazott, köztük az OMG-t amivel promozták az albumot, illetve amelyikhezMV is készült. Később az albumon lévő "Sunset" akusztikus verziójához is készült MV.
A JJY Band összes 4 tagból áll: az énekes és a névadó, Jung Joon Young, a dobos,Lee Hyun Kyu, a gitáros Cho Dae Min és a basszus gitáros Jung Suk Won.
 

 

 

766457_1439391687_09825.png (75×80) 766457_1439567720_02239.png (50×53) 766457_1439637154_08929.png (50×53) 766457_1439567720_08263.png (50×53)
 766457_1439637155_05127.png (50×53) 766457_1439637155_09266.png (50×53) 766457_1439648795_00543.png (50×53) 766457_1439648415_09222.png (50×53)
766457_1439802331_05612.png (50×53) 766457_1440088148_02853.png (50×53) 766457_1440404091_08292.png (50×53) 766457_1441469930_03493.png (50×53)

BETELT! - Egyenlőre ne jelentkezzen senki!
Vár: -- || Feltételek

 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
• SHIMSHIMTAPA
Rádió műsor || DJ
24:00 - 02:00 || MBC FM
online ||

Jung Joon Young 2013 óta DJ-skedik különböző rádiókban. Legelső rádiója a Hope Song at Noon volt amelynél majdnem 3 hónaig volt DJ. Ezek után Roy Kimmel a Close Friends rádiónál volt DJ. Ott május 6.-ától egészen szeptemberig elsejéig volt. 2014. Július 7.-étől pedig saját rádió műsora lett Jung Joon Young Shimshimtapa néven. 
• 2 Days 1 Night
TV műsor || állandó tag
Minden vasárnap a KBS csatornán
online || letöltés

A 2 Days 1 Night a KBS csatorna legkedveltebb műsora. 2013 decemberében kezdődött el a harmadik évad, ahol két veterán tag mellé 4 újonc érkezett. Kim Jongmin mind a három évad állandó tagja, Cha Taehyun pedig a második évadban csatlakozott a fiúkhoz. A 4 újonc pedig: Defconn, Kim Junho, Kim Joohyuk és Jung Joon Young.

• The Lover
Dorama || Jung Young Joon
csütörtökönként 23:00 ótáról || befejeződött
online || magyar felirat

A dorama középpontjában 4 pár áll, akik mindnyájan ugyanabban az apartmannban élnek. A 609-es szobában él Oh Do Si és Ryu Doo Ri akik ahelyett hogy összeházasodnának inkább csak egyszerűen együtt élnek már két éve. A 610-es szobába Jung Young Joon és Choi Jin Nyeo él akik között 25 év korkülönbség van. Az 510-es szobába Park Hwan Jong és HA Seol Eun él akik még csak nem rég költöztek össze. Végül az utolsó szobába Takuya és Lee Joon Jae él akik bár mindketten fiúk, elkezdenek egymás iránt különöleges érzelmeket felfedezni.
 
• Love Forecast
Film || Andrew
24:00 - 02:00 || MBC FM
online || magyar felirat

Hyun Woo egy híres időjárás jelentő akiért minden férfi odavan. Joon Soo általános iskolás tanár akivel a barátnői egy idő után csak úgy szakítanak. Ők ketten már 18 éve barátok és az egyetlen közös bennük, sose jó személybe szeretnek bele... 
• Escape to Hangover
Album
2015. Május 27.
OMG MV || Sunset MV || teljes album online || letöltés

A JJY's Band debütáló albuma, amely 8 dalt tartlamazz, köztük két dalt az OMG-t és a Sunset-et amelyekhez külön MV is készült.
 

 

 
Oldal szerkesztője: Dzsé.
Téma: Jung Joon Young
Nyitás: 2015. 08. 09.
Zárás: --
Design: ver 01. - OMG

Az oldalon található információk mind az oldal tulajdonában állnak, így kérlek ne vigyétek el őket! Az oldal sajnos nem áll kapcsolatban Jung Joon Younggal vagy a bandájával. Ez pusztán egy rajongói oldal!
 

 

JAPAKO interjú
Kérlek, meséld el milyen érzés, hogy visszatértél?
Jung  Joon Young: Már elég sok idő eltelt mióta kiadtam az utolsó albumomat, úgyhogy meglehetősen boldog vagyok, hogy végre egy új albumot dobhatok piacra és népszerűsíthetem azt. Mindemellett ezúttal egy bandával tértem vissza. Az egész folyamat, a komponálástól kezdve a gyakorlásig amit együtt végzünk, mind nagyon izgalmas. Mindig is arra vágytam hogy egy banda tagjaival együtt zenéljek, akikkel ugyanazon a zenei stíluson osztozom. Ez a banda miatt úgy érzem, képes vagyok sokkal jobb zenét megalkotni.
 
Mik a terveid 2015 további hónapaira?
Jung  Joon Young:Mindenképpen több tevékenységet akarok, ami a zenéhez kapcsolódik. Ebben az évben, forgattam doramákat, valóság showkat és egy rádió DJ-je vagyok és még több tevékenységet is végeztem. Zenét komponáltam.  Mivel rengeteg dal van jelenleg amit komponálétam, úgy gondolom lassan egy új albumot is képes vagyok kibocsájtani. Természetesen több színpadon is fel akarok lépni. A tavalyi évben volt a kínai turné, ami igazán szórakoztató volt. Többet akarok fellépni, de nem csak Korában, hanem Európában és Amerikában is.
 
Szeretnél fellépni Európában? Melyik az az ország ahol leginkább koncerteznél?
Jung  Joon Young:Természetesen szeretnék Európában is fellépni. A fellépések mindig nagyon jók, és a jövőben azt tervezem, hogy még több színpadon fogok állni. Ha választhatnék, egy országot ahol leginkább fel akarok lépni az Anglia vagy Spanyolország. Ha lehetőséget kapnék arra, hogy a szimbolikus Glastonbury Rock Fesztivál színpadán álljak, hihetetlen boldog lennék. Ugyanígy éreznék, ha Spanyolországban léphetnék fel. Mivel imádom a focit, ezért mindenképp el akarok látogatni oda. De ha a látogatás helyett fel is léphetnék ott, az még jobb volna.
 
Nem olyan rég szerepeltél egy doramában. Kérlek, mesélj erről nekünk. Mit gondolsz mi volt a legjobb a színészkedésben?
Jung  Joon Young:  A karakter, amit a doramában játszottam és közöttem rengeteg hasonlóság van. Úgy hallottam éppen ez az oka annak, hogy a producer engem választott. A forgatókönyv is vicces volt, és mivel ez egy olyan dorama volt, amit még sose próbáltak Koreában, úgy döntöttem, hogy rész veszek benne. Ahogy az várható is volt, a légkör meglepően kellemes volt, és barátságos kapcsolatba vagyok még most is a többi színésszel. Jó kis tapasztalat volt.
 
Mit gondolsz, miben különbözöl a többi előadótól? 
Jung  Joon Young:Az őszinte személyiségemben. Mielőtt debütáltam, őszintén sose gondoltam volna, hogy ennyire meglepően őszinte vagyok. Aztán miután debütáltam többen is mondták, hogy őszinte vagyok, így elkezdtem elhinni ezt.  Nem szeretek sem hazudni, sem kitalálni dolgokat. Természetesen vannak olyan dolgok, ahol jobban körültekintőnek kell lennem, amikor beszélek valamiről, de egyáltalán nem akarok hamis személy lenni sem a műsorokban, és főleg akkor nem amikor a zenéket alkotok.
 
Az összes dal közül, amiket megjelentettél, melyik az a dal ami a legtöbbet jelent neked?
Jung  Joon Young:Az új dal, az OMG. Hangzásban is és a dalszövegben is magamat akartam adni. Mivel ez az első dal amit a bandámmal együtt komponáltam és adtam is ki, így számomra ennek a dalnak egy különleges jelentése van. Mindennap találkoztunk és együtt voltunk, amikor a dalt készítettük. Mindemellett ez a dal mutatja meg leginkább a saját és a bandám valóját is.
 
Amikor komponálsz, honnan szerzel inspirációt?
Jung  Joon Young: Ez egyáltalán nem különleges. Soha nem is gondoltam arra, hogy ahhoz hogy jó dalt írjak inspirálnom kell magam. Amikor egy repülőn utazik, szinte mindig a zenén gondolkodom. Amikor a gitárommal gyakorlok, van, hogy csak úgy jön a dallam. Még ha a mosdóba is vagyok, akkor is zenén jár az eszem.
 
Van valaki akivel szeretnél egy együttdolgozni?
Jung  Joon Young: Mindenképpen egy Hip Hop rapperrel szeretnék együttműködni. Gyakran jut eszembe az a gondolat, hogy vicces lehet egy rapperrel együtt zenélni. Még a gondolat is boldoggá tesz. Ha egy tengerentúli bandával kellene együtt dolgoznom, akkor az angol Arctic Monkeys vagy a Strokes az az együttes, akivel szívesen tenném. 
 
Ha belekerülhetnél egy filmbe, melyiket választanád?
Jung Joon Young: A ’Sid és Nancy’-t. Ez egy film ami a Sex Pistols élete körül forog és miután láttam ezt a filmet, furcsán éreztem magam. Nagyon jó és menő volt. Ha belekerülhetnék ebbe a filmbe az tényleg jó volna. Mindenképp a Sex Pistols zenéit hallgatnám. Azon is elgondolkodtam, hogy milyen jó volna ha a jövőben, én is olyan zenész lennék aki egy film alapjául szolgálna.
 
Ha már csak egyetlen dolgot ehetnél, mi volna az?
Jung  Joon Young:Nyárson sült bárány. Tényleg imádom.  Gyakran eszem ezt Koreában is, de ha Kínába megyek, akkor még gyakrabban.
 
Ha egy lakatlan szigetre kellene menned, mi az a három dolog, amit magaddal vinnél?
Jung  Joon Young:PlayStation, alkohol, cigaretta. Ha még egyet vihetnék, az talán egy nő volna? Mivel imádom játszani, gyakran a szabadidőmet is ezzel töltöm. Úgy hogy egyértelműen szükségem lenne egy játékgépre. Az alkohol és cigaretta pedig nélkülözhetetlen, nélkülük magányos lennék azon a szigeten. 
 
Mi az ideális típusod?
Jung  Joon Young: Nincs különösen ideális típusom, a lényeg hogy csinos legyen. Szerintem minden férfi hasonlóan gondolkodik.
 
Ha a világvége volna, és már csak egy dalt énekelhetnél el, mi lenne az és miért?
Jung  Joon Young: Ha tényleg világvége volna, akkor nem hiszem, hogy akkor énekelni akarnék. Persze, nagyon menő volna, énekelni miközben a vég eljön, de én nem hiszem, hogy képes volnék erre.
 
Kérlek, mondj valamit az európai rajongóidnak?
Jung  Joon Young: Imádom Európát. Amikor fiatalabb voltam, egy rövid ideig éltem Franciaországban. Már nem emlékszem semmi különleges dologra, arra határozottan emlékszem, hogy egy gyönyörű hely volt. Szerintem nagyszerű lenne Európába menni és találkozni az ottani rajongókkal. Igaz, nem igazán van oda még terveink, de tényleg szeretnék fellépni Európában. 
 
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.